SIKERESEN NYELVVIZSGÁZTAK A MONTREÁLI MAGYAR ISKOLA TANULÓI
- Montreáli Magyar Iskola
- Oct 2, 2024
- 2 min read
Updated: Oct 2, 2024
A Montreáli Magyar Iskolában idén nyáron még a hivatalos tanévzárás után is zajlott az élet. 2024. Június 1-én került megszervezésre az Eötvös Loránd Tudományegyetem ORIGÓ Nyelvi Centruma által biztosított nyelvvizsga a 12 év feletti korosztály számára, a 10. életévüket betöltöttek számára pedig az ORIGO Junior szintű nyelvvizsgája.Hasonló nyelvvizsgára az iskolánkban ezúttal már harmadik alkalommal került sor. 2017-ben és 2018-ban ugyanis már szerveztünk ilyen felmérést.
Nagy büszkeséggel tölt el, hogy mindhárom megmérettetésen - az idein is -, minden tanulónk sikerrel bizonyította nyelvtudását.

Az idén a gyerekek írásbeli és szóbeli vizsgákon, alap- és középfokon mérhették fel tudásukat.
A megmérettetésre 12 tanuló jelentkezett és nagy örömmel vettük tudomásul a végeredményt: mindenkinek sikerült.
A vizsgát Thököly Emese, a Montreáli Magyar Iskola igazgatónője és Dr. Velki Magdolna szervezte. Velki Magdolna a szóbeli vizsgáztatást is vállalta Sándor Ilona (Torontó) közreműködésével.
A felkészítőket Borgula Benedetta, KCSP ösztöndíjasunk és Boros Gábor tanárunk tartotta. Ezúton is köszönjük nekik a kiváló munkát.
A felmérés kitűnő eredményei hosszú évek munkájának a gyümölcsei. A sok-sok gyakorlás mellett, a szabad szombatokat feláldozva, pihenőről hétköznappá valóztatva, hétvégéről hétvégére kitartóan dolgoztak érte. És ez a tanulás nem csupán a magyar iskola padjaiban, hanem otthon a családi fészekben magyarul beszélve, a magyar nyelvet ápolva, megőrizve vált és válhat lehetővé. Ezért a felbecsülhetetlen munkáért köszönet illeti a szülőket is.
A diplomaosztóra, 2024. szeptember 14-én került sor Montreálban, a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus templom dísztermében megszervezett Szüreti Mulatságon, ahol a tanulók ünnepélyes keretek között vehették át a diplomákat.
Büszkék vagyunk rájuk!
A 2024-ben sikeresen nyelvvizsgázó diákok névsora:
Andrási Mártha Mária
Bodoni Balázs Zsolt
Ferencz Éva
Ferencz Ottó
Garda Áron
Garda Endre
Haidu Alice
Prévost-Nemoda Emma
Sebestyén Sámuel
Thököly András
Thököly Ilona Noémi Thököly Imre Hunor
Thököly Emese írása
Comentários